Hogy ismét felvegyem a cselekmény egyik fonalát, billentyűzetet ragadtam, hogy szegény elhanyagolt Olvasóim ne érezzék magukat oly egyedül...
Hogy, hogy sem, az hőn szeretett vőlegényem csak rászánta magát az esküvőre, és beadta a derekát a lagzi méretét illetően is. Így aztán újra kitűztük az esküvő dátumát 2008. szeptember 13-ra (nem, nem vagyunk banonásak). Egy kicsit kisebb lendülettel, ám annál több tapasztalattal és tudással kezdtem neki ismét az előkészületeknek.
Néhány szolgáltató maradt a régi, akik kétkedve fogadták az új dátumot, de szerencsére sikerült őket meggyőznöm, hogy ez most tuttti biztos. Hál'Istennek a zenekar és a fotós is szabad volt még ezen a szeptemberi napon is. Szegény vőfély azonban áldozatul esett az alkudozásnak, mert vőlegényem érvényesítette az akaratát, mi szerint nem szeretne vőfélyt. Nekem személy szerint semmi bajom nincs velük, ő meg valószínűleg csak rossz vőfélyeket látott dolgozni addig, ezért idegenkedett ettől a dologtól. Nem tudtam meggyőzni, ezért maradtunk ebben.
Túl bő lére nem szeretném ereszteni a történetet, hiszen a www.amieskuvonk.com Fórumán annak idején nyomon követhettétek a készülődés hónapjait. Annyit mondhatok, hogy a helyszínválasztás bizonyult a legnehezebbnek, hiszen városunk nincs megáldva túl sok épkézlább esküvőhelyszínnel, és így még finoman fogalmaztam... Ezért döntöttünk végül egy közeli kisváros mellett, ahol viszont álomszép esküvőhelyszínt találtunk (az én szememben legalábbis az a mai napig). Esküvőszervezőként pedig olyannyira kedvező ajánlatot sikerült kicsikarnom, hogy egy percig sem volt min gondolkodni.
Bár a legelején megfogadtam, hogy nem lesz semmilyen agymenésem az esküvővel kapcsolatban, ahogy közeledett a dátum, kezdtem rájönni, hogy ez túl könnyelmű ígéret volt a részemről. Így került aztán be az esküvői programba a lovashintó (max. 200 métert mentünk vele, de hát a csuda se akart gyalogolni a kastélytól a medencéig annyit), szív alakú (! - én szóltam) esküvői rizs, pillangóreptetés (nahát, ez megérne egy külön bejegyzést), szív alakú levendulalila (!) mignon és társai...
Visszagondolva, így lassan egy év távlatából, azt hiszem, nem sok mindent csinálnék másként. Gondolom, a legtöbb menyasszony elégedett a saját esküvőjével, ezért nem is mondok semmit azzal kapcsolatban, hogy miként sikerült a miénk. Erről a vendégeket kellene megkérdezni, de bízom benne, hogy értékelték a lázas készülődést. Mi igyekeztünk mindent megtenni, hogy jól érezzék magukat. Számomra a legnagyobb "elégtétel" az volt, amikor újdonsült férjem az átöltözésből visszafelé tartván azt mondta, örül, hogy végül megszerveztük az esküvőt, és hogy olyanra szerveztük meg, amilyen. Örült, hogy nemcsak szűk körben ünnepelttünk, hanem az egész családdal és a legjobb barátokkal.
Ízelítőül hadd mutassak néhány képet és videót az én édes levendula esküvőmről:
Ceremónia: www.youtube.com/watch
Fotózás: www.youtube.com/watch
Étterem: www.youtube.com/watch
Legszebb pillanatok: www.youtube.com/watch
