Ez a bejegyzés nem kapcsolódik közvetlenül a két szálon futó cselekményhez, amin elindultam, de a blogírás lényege, hogy arról írok, amiről csak szeretnék, akkor amikor csak szeretnék... :) Így most megosztom Veletek azt a néhány gondolatot, ami ma jutott eszembe munka közben. Talán érdekes lesz...

Ma majdnem egész nap "terepen" voltam, egy közeli nagyvárosban töltöttem a délelőttöt két menyasszonnyal. Az egyikkel a fotóshoz mentem megbeszélésre, a másikkal helyszínbejárásra az esküvői vacsorát befogadó terembe.

Ahogy nemrégiben megfogalmaztam egy másik platformon, amikor esküvőszervező lettem, valójában az esküvők mesevilágába menekültem napjaink politikai, gazdasági, szociális, etnikai és mindenféle más törésvonal mentén feltörő problémái gyűlölködései, ellentétei, válságai és recessziói elől, hiszen az esküvőszervezésben nincsenek jobb- vagy baloldaliak, nincsenek kisebbségi és nagyobbsági :) hovatartozók, és bár a szegények és gazdagok közt nem tűnik el a különbség, mégsincs szó napi kenyérgondokról, legfeljebb virágmennyiségekről, különleges szolgáltatásokról, létszámról és a hotel csillagjainak számáról. Ezzel szemben minden Jegyespár vidám, boldog, élettel és reménnyel teli, bizakodó és csodálatra méltó. Ezért különösen hálás vagyok a Sorsnak (vagy nevezzük bárhogy is), hogy olyan szakmám lehet, ami kiragad a mindennapok ingoványából - minden nap.

A menyasszonyokkal és tervezgetéssel töltött órák pedig különösen boldoggá tesznek, és mindig feltöltődöm. Ebben az állapotomban ültem le ma is egy gyorsétkezde asztalához, miközben igazán jól éreztem magam. Ilyenkor könnyebben jönnek a filozofikus gondolatok... :)

Mivel az étterem zsúfolt, és minden szék foglalt volt, nem tudtam nem meghallani a párbeszédeket melyek grátiszként jártak görög rakott kelkáposztám mellé, melyek közvetlenül mellettem folytak mindkét oldalamon.

Jobbra tőlem két, nálam kb. 10 évvel fiatalabb lány, tele a jövő iránti tervekkel és bizakodással, és természetesen tele élettapasztalattal (szerintük legalábbis) és határozott elképzelésekkel későbbi életüket illetőn. A téma: a pasik - természetesen.

Balomon két, nálam kb. 10 évvel idősebb férfi tele valódi élettapasztalattal, élményekkel és kevésbé határozott elképzelésekkel azzal kapcsolatban, hogy miként látják saját életüket néhány év múlva. A téma: a nők - természetesen.

A három "csoportosulás" és egymáshoz hasonlított viszonyuk szimbolikus is lehetne, ha valami hollywoodi produkcióról lenne szó, és én Sarah Jessica Parker lennék... :)

Jómagam az esküvők képviselője, jobbra tőlem az esküvő előtti élet, balra az esküvő utáni.

A lányok értékrendje igazán nem meglepő, vagy talán mégis, hiszen írok róla. "Akkor most hol vagy lemaradva?" ... "Ja igen, tudod, volt az a pasi, aki kb, két éve bolondított, ..., aztán vége lett mert megcsalt meg ilyenek" ... "És van neki egy bátyja, aki már az elején kinézett magának" ... "Akkor este is vígasztalt, már amennyire kellett" ... "Minden rendben, jól megvagyunk" ... "...csak az anyós..." ... "és csak ...ezret keres" ... "Az én diplomámmal elmehetek a ...ba pénztárosnak" ... "Ha látnám, hogy biztosítva van az anyagi háttér, de semmi nem biztos" ... "Bezzeg ... csak két hónapja ismeri a barátnőjét, és már az esküvőt tervezik meg lakást meg gyereket..., de mégis miből", és ehhez hasonlók. Nem is értem, miért vagyok megrökönyödve, tulajdonképp örülnie kellene minden édesanyának, hogy a lánya ilyen körültekintő, és nem akarja egy léhűtőhöz kötni az életét... Mégis, számomra furcsán hangzott egy tizenéves lány szájából ez a néhány mondat.

A férfiak már túl vannak az esküvőn és a házasságon is. "Mindig úgy szervezi, hogy ne kelljen találkoznia velem." ... "A gyereket se engedi el hozzám" ... "És itt van ..., nem tudom, mi legyen vele" ... "Ugyan, ..., nagyon kedves nő, találkozz vele, és érezd jól magad" ... A valóság.

Elszomorító a statisztika, a házasságkötések egyre csökkenő, és a válások egyre növekvő száma. Oldalakon keresztül lehetne regélni a vélt és valós okokról, de sokat tapasztalt és tanult szakértőinknek is beletörne a bicskája, ha meg akarnák fejteni a szörnyű számok mögött álló mozgatórugókat. Egyszerűen nem értem! Tényleg. Hogy jut el az ember két évtized vagy még rövidebb idő alatt a "jobb oldalamról a balra," a reményteljes esküvő előtti létből a reményvesztett házasság utániba?

Ha ezt egyszer valaki megmagyarázná, megköszönném.

Vagy mégsem?

Vajon együtt tudnék lelkesedni a menyasszonyokkal a meghívók, virágok, esküvői kellékek, fotók és videók válogatása közben?

Nem hiszem.

Így maradok középen, és hagyom, hogy magával sodorjon az ár, és elragadjon az a fantasztikus bizakodás és lelkesedés, mely menyasszonyaimat körüllengi a szervezés hónapjai során. Ahogy elnézem őket, és figyelemmel követem életük eme vetületét az első beszélgetéstől kezdve a hosszú hónapokig tartó szervezésen át egészen a Nagy Napig, a nászinduló felcsendüléséig és az első hitvesi csókig, melynek szemtanúja lehetek, és melytől a mai napig libabőrös és igazán boldog leszek. És nem foglalkozom a ránk/rájuk váró esetleges csalódástól, mert őszintén hiszem, hogy velük majd minden más lesz.