már
23

Ahogy előző bejegyzésemben már céloztam rá, menyasszonylétem hamarosan 180 fokos fordulatot vett (valamelyik balek múltkor azt mondta, hogy 360 fokos fordulatot vett az élete, és akkorát röhögtem szegényen; azóta nagyon figyelek, hogy mit kell írni, ha arra gondol az ember, hogy NAGY fordulatot vett az élete :D :D). Naszóval!

Az életem néha már tényleg filmbe illő, de annyira hullámzó módon, hogy nehéz lenne eldönteni, hogy komédia vagy dráma, de leginkább a tragikomédia felé húz valójában... :)

Alig voltunk túl az első egy vagy két tanfolyami napon, amikor váratlan dolog történt. Mivel sokan tudjátok a végkifejletet, talán nehéz lesz majd átérezni, hogy akkor min mentem keresztül, de új olvasóimnak talán ez menni fog.

Nem akarom túl bő lére ereszteni a magánéletemről szóló részeket, mert arra kevés lenne két blog is, de a lényeg, hogy vőlegényemmel nem teljesen értettünk egyet az esküvőnk részleteit illetően. Alapvetően nem a "feleségül vevéssel" volt gondja neki, csak a lakodalom méretével... Mivel neki ez a második házassága volt, meg még pasi is ráadásként, ezért talán érthető módon nem vágyott nagy haccacáréra. Én meg igen. Egyrészt mert nő vagyok, másrészt épp akkor kezdtem el megismerkedni az esküvők adta tágabb lehetőségekkel, harmadrészt nekem akkor is ez volt az első esküvőm.

"Szent" meggyőződésem, hogy MINDEN nő gyönyörű, nagy esküvőről álmodozik gyermekkora óta. Aki azt mondja, hogy nem, az vagy szingli, és nagyon messze van attól, hogy megtalálja az igazit, vagy a kedves vőlegénye hatására kénytelen beletörődni, hogy nem lesz nagy esküvője, és a végén még ő maga is elhiszi, hogy valójában ő is így akarja... Nyilván vannak nagyon ritka kivételek, de én nem tartoztam közéjük. És nem is akartam.

Aki közelebbről ismer, tudja jól, azt a szót, hogy "NEM" nem ismerem! :) Szegény vőlegényemnek is rá kellett jönnie erre, de addig még vissza volt néhány fordulattal teli hét vagy hónap...

A lényeg, hogy 2007 októberében vagy novemberében addig fajult a "nyavalygása", hogy neki fizikai fájdalmat okoz, ha a lagzira gondol, meg hogy neki ez a háta közepére sem hiányzik, estébé, hogy egyszer hirtelen felindulásból azt találtam mondani: "Jó, akkor fújjuk le!" - "Rendben." - hangzott a válasz. HOPPÁ! Erre azért nem számítottam. csak blöfföltem, de sajna nem nagyon jött be. A francba! Most mi lesz?

Sejthetitek, milyen szinten le voltam döbbenve. De aki ismer, azt is tudja, milyen fafejű tudok lenni. Ha harc, hát legyen harc! Akkor lemondjuk. Nagy kaland! Kb. Egy hét duzzogás után azért tisztáztuk a dolgokat, hogy neki nem az esküvővel van baja, csak a lagzival, meg az időpontkitűzés is egy kicsit kurtán-furcsán esett meg (akkor még közös főnökünk egy céges buli csúcspontján válaszra kényszerítette szegényt, hogy mikor vesz el feleségül, aztán meg nem merte visszavonni, én meg lelkesen elkezdtem a szervezést, amit ő nem akadályozott meg egy percig se!!!). Najólvan. Szolgáltatók visszamondva. Halál ciki volt, főként egy esküvőszervezőtől... De hát ez van.

Ja, egyébként az eredeti dátum 2008. június 28. lett volna (csak halkan jegyzem meg, hogy akkor épp levendulaszezon van - de ennek fontosságáról majd később...).

Három szolgáltatóval kellett szerződést bontanom: zenekar, fotós, vőfély.

És valamit kellett kezdenem az esküvői honlapunkkal is, amit nagy lelkesen addigra már megszerkesztettem. A www.amieskuvonk.com bizony eredetileg a mi esküvői honlapunk volt, de most már természetesen egészen mást találsz rajta, kedves Olvasó... Az esküvői honlap azóta a www.amieskuvonk.com/timieszoli.htm címen érhető el, és már az új időpont látható rajta (asszem ideje lenne aktuálizálni is).

Gondolhatjátok, milyen kedvvel érkeztem ezek után a következő tanfolyami előadásokra. Nagyon-nagyon szar érzés volt, el kell, hogy mondjam. Oké, hogy megbeszéltük, lesz esküvő meg lagzi is egy kicsit később, de akkor nem ez volt az elsődleges. Meg különben is hajlamos vagyok a "drámázásra" - ez biztos a Bak horoszkópom miatt van :D.

Szóval, baromira sajnáltam magam, de hát ahogy Maria Fiore is megmondta: Aki nem tud házasodni az tanítja! :) Szerencsére teljesen azért nem kellett elszakadnom az esküvők világától, hiszen hamarosan indult esküvőszervezői pályám.

A bejegyzés trackback címe:

https://cyberbride.blog.hu/api/trackback/id/tr31019592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása