No, de tegyük félre a szakmai életemet, és térjünk vissza cyberbride mivoltomhoz egy kicsit...
Mint sok más kortársamnak, nekem is egyszerűbbnek tűnt az Internetet segítségül hívni a saját esküvőm megszervezésében, mintsem megkérdezni valamelyik ismerősömet. És hogy esküvőszervezőnek miért nem szóltam egyből, az a mai napig rejtély, holott épp annak készültem én magam is. No de, mint tudjuk, a menyasszonyok nem mindig kiszámíthatóak.
Másrészt, fényévekre voltam akkor az állapottól, mint amiben most vagyok esküvőszervezőként, de ezt mondhatnám úgy is, hogy nem volt semmi tapasztalatom. Hogy is lehetett volna másként? És ma már félelmetes számomra, hogy majd' minden menyasszonynak így kell nekilátnia saját esküvője megszervezésének még akkor is, ha a családban vagy a baráti körben nemrégiben valaki már etesett a tűzkeresztségen. Hiszen, mint tudjuk, minden esküvő más és más.
Akkoriban nem voltak nagy vágyaim az esküvővel kapcsolatban, elegendőnek tűnt a polgáriceremóniavalahol-torta-vőfély-zenekar-hagyományosmenü kombináció.
Ehhez azért egy az átlagnál kicsit színvonalasabb helyet képzeltem, így gyorsan el is kezdtem keresni a lehetséges helyszíneket. Interneten, természetesen! A történetben kb. odáig jutottam, hogy megnéztem öt honlapot, és az agyam máris lezsibbadt a sok rám zúduló információtól... Nem is értem, a többi menyasszony hogy nem adja fel az egészet ennél a résznél!!?? Én nagyon közel álltam ehhez, de nem adhattam fel, hiszen (úgy hittem) nem volt senki, aki megszervezte volna helyettem az esküvőt. A vőlegényem, mint a legtöbb pasi, nyilván nem pörgött rá túlságosan a részletkérdésekre, és úgy gondoltam, ez nem is az ő dolga...
Miután nagyjából kihevertem az információs bombatámadást, tovább merészkedtem (természetesen az Interneten). Lefoglaltam az első vőfélyt, aki az utamba (és a keresőmotorok útjába) került, bár a vőlegényem eleve nem is rajongott a népi elemek beviteléért... No, nem baj, vőfély az kell, nincs mese.
A zenekar soha nem volt kérdés számomra, hiszen gyermekkorom óta egyetlen banda volt az etalon. Szerződés kipipálva! Aztán jött a fotós, hisz egy esküvőre az is kell. Szerencsére volt a baráti társaságban egy fotós, aki szerencsére még kitűen is végezte a munkáját. Időpont befoglalva.
Szuper.
Három szerződés tehát megköttetett kapásból. Ez is olyan volt, mint ahogy ruhát szoktam vásárolni. Férfiismerőseim ezt az egyet biztosan irigylik bennem. Szerintük a férjem megfogta velem a Jóisten lábát, ha tényleg ennyire utálok vásárolni... :) Az első darab, ami megüti a lécet, jöhet a kosárba, oszt mehetünk haza... Nem kell ezt túlbonyolítani... :) Ma már azonban pontosan tudom, hogy ez az a luxus, amit egy tapasztalatokkal nem rendelkező átlagmenyasszony nem engedhet meg magának. De akkoriban nem voltam más, mint tapasztalatokkal nem rendelkező átlagmenyasszony, így nem is különösebben izgatott a dolog.
Különben is várt még ránk a helyszín kiválasztásának kínja...
