ápr
7

Kérjük, ezt senki ne próbálja ki otthon!!! :-)

Tudom, hogy a folytatnom kellene a történetet arról, hogy miként jutottam el odáig, ahol most vagyok, de az elmúlt hétvégén olyan csodás élményekben volt részem, hogy muszáj megosztanom Veletek.

A címben említett fogalmat egymástól függetlenül alkottuk meg Fogarasi Zolival (www.eskuvofotozas.hu) ugyanazon a napon, vagyis 2009. április 6-án. Történt ugyanis, hogy mindketten (és még sokan mások) részt vettünk Schram András (www.andrasschram.com) workshopján. Amióta először megláttam András képeit, az volt az álmom, hogy rólam is készüljenek ilyen fantasztikus képek (mármint, amennyire ezt a "hozott anyag" engedi :)).

Ez az álom április 6-án valóra vált a Budai Várban, ahol volt szerencsém eltölteni néhány órát Magyarország legjobbfej esküvői fotósaival, kamerájuk kereszttüzében, mint menyasszony!!!

Most a újbóli menyasszonnyá válásom igencsak rövidke történetét szeretném megosztani Veletek, mert okozott néhány derűs pillanatot nekünk.

Újfent szeretném hangsúlyozni, hogy ezt senki ne próbálja ki otthon! A végén azt is leírom, hogy miért.

Szóval, miután felkeltem, szépen elkészítettem a "menyasszonyi" sminkemet és frizurámat (ez utóbbi a fotózás elején már totál szétesett - hehe). Nem nagy ügy, no para. Ott lesz majd a sok ügyes fotós és a mindenható Photoshop.

Újonnan vásárolt (trash the dress) menyasszonyi ruhámat szépen behajtogattam (!) egy nagyméretű ikeás papírtasakba, anyósom segítségével magamra öltöttem a fűzős mídert, felvettem a csíkos harisnyámat és az igazi aranyszínű menyasszonyi cipőmet, végül mindezt elrejtettem egy nadrágkosztüm alá, és már robogtam is a fotózás helyszíne felé budapesti tömegközlekedés különböző kiválóságain...

Útban a Vár felé, a Moszkva téri aluljáróban vásároltam 9 szál tulipánt egy ott ácsorgó bácsitól, kemény 1.200 Ft-ért...

Amint megérkeztem a tetthelyre, leültem egy padra, és megkötöttem a frissen vásárolt tupilánokból a menyasszonyi csokromat egy kis dohányzöld organza segítségével (és közben imádkoztam, hogy virágdekor szakértőnk véletlenül nehogy arra járjon).

Miután megérkeztek a fotósok, a hölgyek gyűrűjében szépen felöltöztem a Mátyás-templom tövében. Szoknya papírtasakból ki, nadrág fölé felhúz, míder meglazít, szoknya begombol, nadrág le, fátyol fel. Ennyi. Nem kell ezt túlbonyolítani!

Közben persze kattogtak a masinák, és a pasik szája máris mosolyra húzódott. Öt perc sem telt el, máris kész volt a workshop instant menyasszonya, aki bár nem ért fel a hivatalos menyasszony modellel (-10 év és minimum -10 kiló), de azért baromira jól érezte magát...  ;) Köszönet érte mindenkinek, aki ehhez hozzájárult! Remélem, hamarosan megérkeznek a képek, és több képpel is tudom majd illusztrálni az itt elmondottakat! :)

És hogy miért ne próblja ki ezt senki? Azért a mondatért, ami talán a legtöbbet hangzott el András szájából a workshopon: "az a nap szent". Legyen ez útmutató minden menyasszony és esküvői szolgáltató számára!

Április 6. pedig számomra nem "az a nap" volt, csak néhány végignevetett óra néhány tucat fantasztikus ember társaságában, így éppen elegendő volt instant menyasszonynak lennem... ;)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://cyberbride.blog.hu/api/trackback/id/tr111052509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzabóMiklós 2009.04.07. 20:59:53

Szió!
Épp most készítem a képeket Rólad, klasszak lettek!:-)
Nemsokára küldök is...

Szuper kis irományt hoztál össze hirtelen... :-) A workshop meg igazán hasznos volt szerintem mindenkinek aki ott volt, minden szempontból...

üdv,
Miki
www.pelso-photo.com

mennyegzo.hu · http://www.mennyegzo.hu 2009.04.07. 21:08:39

@SzabóMiklós:

Szia Miki!

:-)

Nagyon kíváncsi vagyok a képekre!!! :-)
süti beállítások módosítása