Hogy ismét felvegyem a cselekmény egyik fonalát, billentyűzetet ragadtam, hogy szegény elhanyagolt Olvasóim ne érezzék magukat oly egyedül...

Hogy, hogy sem, az hőn szeretett vőlegényem csak rászánta magát az esküvőre, és beadta a derekát a lagzi méretét illetően is. Így aztán újra kitűztük az esküvő dátumát 2008. szeptember 13-ra (nem, nem vagyunk banonásak). Egy kicsit kisebb lendülettel, ám annál több tapasztalattal és tudással kezdtem neki ismét az előkészületeknek.

Néhány szolgáltató maradt a régi, akik kétkedve fogadták az új dátumot, de szerencsére sikerült őket meggyőznöm, hogy ez most tuttti biztos. Hál'Istennek a zenekar és a fotós is szabad volt még ezen a szeptemberi napon is. Szegény vőfély azonban áldozatul esett az alkudozásnak, mert vőlegényem érvényesítette az akaratát, mi szerint nem szeretne vőfélyt. Nekem személy szerint semmi bajom nincs velük, ő meg valószínűleg csak rossz vőfélyeket látott dolgozni addig, ezért idegenkedett ettől a dologtól. Nem tudtam meggyőzni, ezért maradtunk ebben.

Túl bő lére nem szeretném ereszteni a történetet, hiszen a www.amieskuvonk.com Fórumán annak idején nyomon követhettétek a készülődés hónapjait. Annyit mondhatok, hogy a helyszínválasztás bizonyult a legnehezebbnek, hiszen városunk nincs megáldva túl sok épkézlább esküvőhelyszínnel, és így még finoman fogalmaztam... Ezért döntöttünk végül egy közeli kisváros mellett, ahol viszont álomszép esküvőhelyszínt találtunk (az én szememben legalábbis az a mai napig). Esküvőszervezőként pedig olyannyira kedvező ajánlatot sikerült kicsikarnom, hogy egy percig sem volt min gondolkodni.

Bár a legelején megfogadtam, hogy nem lesz semmilyen agymenésem az esküvővel kapcsolatban, ahogy közeledett a dátum, kezdtem rájönni, hogy ez túl könnyelmű ígéret volt a részemről. Így került aztán be az esküvői programba a lovashintó (max. 200 métert mentünk vele, de hát a csuda se akart gyalogolni a kastélytól a medencéig annyit), szív alakú (! - én szóltam) esküvői rizs, pillangóreptetés (nahát, ez megérne egy külön bejegyzést), szív alakú levendulalila (!) mignon és társai...

Visszagondolva, így lassan egy év távlatából, azt hiszem, nem sok mindent csinálnék másként. Gondolom, a legtöbb menyasszony elégedett a saját esküvőjével, ezért nem is mondok semmit azzal kapcsolatban, hogy miként sikerült a miénk. Erről a vendégeket kellene megkérdezni, de bízom benne, hogy értékelték a lázas készülődést. Mi igyekeztünk mindent megtenni, hogy jól érezzék magukat. Számomra a legnagyobb "elégtétel" az volt, amikor újdonsült férjem az átöltözésből visszafelé tartván azt mondta, örül, hogy végül megszerveztük az esküvőt, és hogy olyanra szerveztük meg, amilyen. Örült, hogy nemcsak szűk körben ünnepelttünk, hanem az egész családdal és a legjobb barátokkal.

Ízelítőül hadd mutassak néhány képet és videót az én édes levendula esküvőmről:

Ceremónia: www.youtube.com/watch

Fotózás: www.youtube.com/watch

Étterem: www.youtube.com/watch

Legszebb pillanatok: www.youtube.com/watch

Előre is elnézést, ha ritkábban jövök, mint szeretnétek, de egy kicsit átlovagolunk a Trash the Dress Blogra. Amint ott kiörömködtük magunkat, visszatér majd az élet a rendes kerékvágásba, ígérem.

Addig viszont pillantsatok be néha oda is:

trashthedress.blog.hu

Szép napot Mindenkinek!

Kérjük, ezt senki ne próbálja ki otthon!!! :-)

Tudom, hogy a folytatnom kellene a történetet arról, hogy miként jutottam el odáig, ahol most vagyok, de az elmúlt hétvégén olyan csodás élményekben volt részem, hogy muszáj megosztanom Veletek.

A címben említett fogalmat egymástól függetlenül alkottuk meg Fogarasi Zolival (www.eskuvofotozas.hu) ugyanazon a napon, vagyis 2009. április 6-án. Történt ugyanis, hogy mindketten (és még sokan mások) részt vettünk Schram András (www.andrasschram.com) workshopján. Amióta először megláttam András képeit, az volt az álmom, hogy rólam is készüljenek ilyen fantasztikus képek (mármint, amennyire ezt a "hozott anyag" engedi :)).

Ez az álom április 6-án valóra vált a Budai Várban, ahol volt szerencsém eltölteni néhány órát Magyarország legjobbfej esküvői fotósaival, kamerájuk kereszttüzében, mint menyasszony!!!

Most a újbóli menyasszonnyá válásom igencsak rövidke történetét szeretném megosztani Veletek, mert okozott néhány derűs pillanatot nekünk.

Újfent szeretném hangsúlyozni, hogy ezt senki ne próbálja ki otthon! A végén azt is leírom, hogy miért.

Szóval, miután felkeltem, szépen elkészítettem a "menyasszonyi" sminkemet és frizurámat (ez utóbbi a fotózás elején már totál szétesett - hehe). Nem nagy ügy, no para. Ott lesz majd a sok ügyes fotós és a mindenható Photoshop.

Újonnan vásárolt (trash the dress) menyasszonyi ruhámat szépen behajtogattam (!) egy nagyméretű ikeás papírtasakba, anyósom segítségével magamra öltöttem a fűzős mídert, felvettem a csíkos harisnyámat és az igazi aranyszínű menyasszonyi cipőmet, végül mindezt elrejtettem egy nadrágkosztüm alá, és már robogtam is a fotózás helyszíne felé budapesti tömegközlekedés különböző kiválóságain...

Útban a Vár felé, a Moszkva téri aluljáróban vásároltam 9 szál tulipánt egy ott ácsorgó bácsitól, kemény 1.200 Ft-ért...

Amint megérkeztem a tetthelyre, leültem egy padra, és megkötöttem a frissen vásárolt tupilánokból a menyasszonyi csokromat egy kis dohányzöld organza segítségével (és közben imádkoztam, hogy virágdekor szakértőnk véletlenül nehogy arra járjon).

Miután megérkeztek a fotósok, a hölgyek gyűrűjében szépen felöltöztem a Mátyás-templom tövében. Szoknya papírtasakból ki, nadrág fölé felhúz, míder meglazít, szoknya begombol, nadrág le, fátyol fel. Ennyi. Nem kell ezt túlbonyolítani!

Közben persze kattogtak a masinák, és a pasik szája máris mosolyra húzódott. Öt perc sem telt el, máris kész volt a workshop instant menyasszonya, aki bár nem ért fel a hivatalos menyasszony modellel (-10 év és minimum -10 kiló), de azért baromira jól érezte magát...  ;) Köszönet érte mindenkinek, aki ehhez hozzájárult! Remélem, hamarosan megérkeznek a képek, és több képpel is tudom majd illusztrálni az itt elmondottakat! :)

És hogy miért ne próblja ki ezt senki? Azért a mondatért, ami talán a legtöbbet hangzott el András szájából a workshopon: "az a nap szent". Legyen ez útmutató minden menyasszony és esküvői szolgáltató számára!

Április 6. pedig számomra nem "az a nap" volt, csak néhány végignevetett óra néhány tucat fantasztikus ember társaságában, így éppen elegendő volt instant menyasszonynak lennem... ;)
 

... de túl jó érzés sem volt az esküvőkkel foglalkozni annak fényében, hogy a sajátomat épp nemrég halasztottuk el. Néha már a sírás kerülgetett a tanfolyamon, és úgy éreztem, ebben az állapotban nemigen tudok majd a menyasszonyokkal együtt lelkesedni...

És a történet csak egyre bonyolódott. A misztikusnak tűnő sztori azzal a megjegyzéssel kezdődött, mely szerint a pályán lévő esküvőszervezők mindegyike elvált vagy szingli (akkor még nem volt ennyi esküvőszervező, mint most, és ez a kijelentés azokra a Rátkai Timi által ismert esküvőszervező nagyágyúkra vonatkozott, akikkel ő gyakori kapcsolatban volt). Mindenesetre, ez az elejtett kis mondat szöget ütött a fejemben, és ahogy a tanfolyamtársaimmal egyre jobban megismertük egymás magánéletét, mindig gyakrabban és gyakrabban jutott eszembe a fenti kijelentés, hiszen én magam is érintett voltam.

Kezdődött ugye mindjárt vele, aki nem úszta meg a válást, bár hozzá kell tennem, hogy ő akkor már készült a második esküvőjére (erről bővebben az ő blogjában olvashattok...), de nyilván voltak mások is az ismeretségi körében, akik elváltak. Aztán jöttem én. Úgy látszik, az esküvőszervező lét rossz ómen a házassághoz, Isten tudja, miért. Aztán következett Ica, akinek szintén ki volt tűzve már az esküvője, ám a vőlegénye váratlanul felbontotta az eljegyzést, és el is hagyta (azóta sem tudok róla semmit, azt sem tudom, elindította-e a vállalkozását). És persze ezzel a sor nincs befejezve, hiszen jöttek sorban a problémák Évi kolléganőm házasságában, aki azóta talán tudta rendezni ezt a dolgot, de akkor egyszerre egy kicsit sok volt az egy négyzetméterre jutó szakítások és elhalasztott esküvők száma.

Vajon tényleg létezik az esküvőszervezők átka?

Nem tudom, de mindenesetre elgondolkodtató. A Sors produkál néha érdekes dolgokat...

Mi azonban, Rátkai Timivel úgy döntöttünk, nem hagyjuk magunkat, és csakazértis megmutatjuk mindenkinek, hogy baromság az egész, és még a "suszter gyerekének a cipője" című történet nem vonatkozik az esküvőszervezők esküvőjére. Hogy kiálltuk-e a próbát, azt a vendégeinknek kell eldönteniük, de ez már ismét egy másik történet (illetve egészen pontosan kettő)...

Ahogy előző bejegyzésemben már céloztam rá, menyasszonylétem hamarosan 180 fokos fordulatot vett (valamelyik balek múltkor azt mondta, hogy 360 fokos fordulatot vett az élete, és akkorát röhögtem szegényen; azóta nagyon figyelek, hogy mit kell írni, ha arra gondol az ember, hogy NAGY fordulatot vett az élete :D :D). Naszóval!

Az életem néha már tényleg filmbe illő, de annyira hullámzó módon, hogy nehéz lenne eldönteni, hogy komédia vagy dráma, de leginkább a tragikomédia felé húz valójában... :)

Alig voltunk túl az első egy vagy két tanfolyami napon, amikor váratlan dolog történt. Mivel sokan tudjátok a végkifejletet, talán nehéz lesz majd átérezni, hogy akkor min mentem keresztül, de új olvasóimnak talán ez menni fog.

Nem akarom túl bő lére ereszteni a magánéletemről szóló részeket, mert arra kevés lenne két blog is, de a lényeg, hogy vőlegényemmel nem teljesen értettünk egyet az esküvőnk részleteit illetően. Alapvetően nem a "feleségül vevéssel" volt gondja neki, csak a lakodalom méretével... Mivel neki ez a második házassága volt, meg még pasi is ráadásként, ezért talán érthető módon nem vágyott nagy haccacáréra. Én meg igen. Egyrészt mert nő vagyok, másrészt épp akkor kezdtem el megismerkedni az esküvők adta tágabb lehetőségekkel, harmadrészt nekem akkor is ez volt az első esküvőm.

"Szent" meggyőződésem, hogy MINDEN nő gyönyörű, nagy esküvőről álmodozik gyermekkora óta. Aki azt mondja, hogy nem, az vagy szingli, és nagyon messze van attól, hogy megtalálja az igazit, vagy a kedves vőlegénye hatására kénytelen beletörődni, hogy nem lesz nagy esküvője, és a végén még ő maga is elhiszi, hogy valójában ő is így akarja... Nyilván vannak nagyon ritka kivételek, de én nem tartoztam közéjük. És nem is akartam.

Aki közelebbről ismer, tudja jól, azt a szót, hogy "NEM" nem ismerem! :) Szegény vőlegényemnek is rá kellett jönnie erre, de addig még vissza volt néhány fordulattal teli hét vagy hónap...

A lényeg, hogy 2007 októberében vagy novemberében addig fajult a "nyavalygása", hogy neki fizikai fájdalmat okoz, ha a lagzira gondol, meg hogy neki ez a háta közepére sem hiányzik, estébé, hogy egyszer hirtelen felindulásból azt találtam mondani: "Jó, akkor fújjuk le!" - "Rendben." - hangzott a válasz. HOPPÁ! Erre azért nem számítottam. csak blöfföltem, de sajna nem nagyon jött be. A francba! Most mi lesz?

Sejthetitek, milyen szinten le voltam döbbenve. De aki ismer, azt is tudja, milyen fafejű tudok lenni. Ha harc, hát legyen harc! Akkor lemondjuk. Nagy kaland! Kb. Egy hét duzzogás után azért tisztáztuk a dolgokat, hogy neki nem az esküvővel van baja, csak a lagzival, meg az időpontkitűzés is egy kicsit kurtán-furcsán esett meg (akkor még közös főnökünk egy céges buli csúcspontján válaszra kényszerítette szegényt, hogy mikor vesz el feleségül, aztán meg nem merte visszavonni, én meg lelkesen elkezdtem a szervezést, amit ő nem akadályozott meg egy percig se!!!). Najólvan. Szolgáltatók visszamondva. Halál ciki volt, főként egy esküvőszervezőtől... De hát ez van.

Ja, egyébként az eredeti dátum 2008. június 28. lett volna (csak halkan jegyzem meg, hogy akkor épp levendulaszezon van - de ennek fontosságáról majd később...).

Három szolgáltatóval kellett szerződést bontanom: zenekar, fotós, vőfély.

És valamit kellett kezdenem az esküvői honlapunkkal is, amit nagy lelkesen addigra már megszerkesztettem. A www.amieskuvonk.com bizony eredetileg a mi esküvői honlapunk volt, de most már természetesen egészen mást találsz rajta, kedves Olvasó... Az esküvői honlap azóta a www.amieskuvonk.com/timieszoli.htm címen érhető el, és már az új időpont látható rajta (asszem ideje lenne aktuálizálni is).

Gondolhatjátok, milyen kedvvel érkeztem ezek után a következő tanfolyami előadásokra. Nagyon-nagyon szar érzés volt, el kell, hogy mondjam. Oké, hogy megbeszéltük, lesz esküvő meg lagzi is egy kicsit később, de akkor nem ez volt az elsődleges. Meg különben is hajlamos vagyok a "drámázásra" - ez biztos a Bak horoszkópom miatt van :D.

Szóval, baromira sajnáltam magam, de hát ahogy Maria Fiore is megmondta: Aki nem tud házasodni az tanítja! :) Szerencsére teljesen azért nem kellett elszakadnom az esküvők világától, hiszen hamarosan indult esküvőszervezői pályám.

Miközben a saját esküvőm szervezésével nem különösebben jutottam előre, elkezdődött a várva várt esküvőszervező tanfolyam! :)

Az előadások fantasztikusak voltak, nagyon érdekesek, és még annál is hasznosabbak. A hallgatók soraiban sokan, sokféle okból ültek lányok és asszonyok. És persze, jött a százezer dolláros kérdés: Ki miért van itt?!

Nem tudom, Timi, bevallottam-e már ezt Neked: mivel a szám gyakran kevésbé bátor, mint az agyam, és mivel számítottam a fenti kérdésre, gondoltam, ellövöm a Jennifer Lopez-es poént, áldom az eszem, hogy nem tettem, mert miután végigértünk a válaszadással, elégedetten konstatáltad, hogy mi voltunk az első csoport, melyből senki nem ütötte el ezt a viccet! :D :D :D Pedig, de. Engem csak az akadályozott meg ebben, hogy nem voltam elég bátor ehhez... :) Nyilván, ahogy ma még nagyon sok mindenki számára, akkoriban az "esküvőszervező" szó hallatán Maria Fiore jutott eszembe, és nem mondom, hogy ő volt a példaképem, de kétségkívül meghatározó élmény lett számomra a komédia. Persze, nem a vőlegények elhappolásában, maximum csak az állandó mosolygásban és a hasonló színtű problémamegoldó képességben (és persze abban, hogy nem kell nagy ügyet csinálni abból, ha valakinek nagyobb a koffere, mint az átlag címlapgebéknek - hehe ... :) :) :)

Azért az nagy szerencse, hogy őt fel tudta váltani valaki más, aki sokkal "kézzelfoghatóbb" a mai esküvőszervező-palánták számára! ;)

Szóval, a fenti kérdésre a válaszok elég vegyesek voltak. A legtöbben persze fogadkoztunk, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni, volt, aki saját bevallása már gyermekkora óta csak az esküvői magazinok világában élt, és volt, aki saját vagy gyermeke esküvőjét szervezete éppen, és úgy gondolta - joggal - hogy itt hasznos információkat szerezhet. Én a túinvan csoportba tartoztam, hiszen valóban szerettem volna esküvőszervező lenni, és mindeközben saját esküvőmre készültem, mely időpontig akkor már csak 8 hónap volt. vagy legalábbis ezt hittem még kb. két hétig...

De ez már egy másik történet, amit hamarosan elmesélek Nektek!

Ez a bejegyzés nem kapcsolódik közvetlenül a két szálon futó cselekményhez, amin elindultam, de a blogírás lényege, hogy arról írok, amiről csak szeretnék, akkor amikor csak szeretnék... :) Így most megosztom Veletek azt a néhány gondolatot, ami ma jutott eszembe munka közben. Talán érdekes lesz...

Ma majdnem egész nap "terepen" voltam, egy közeli nagyvárosban töltöttem a délelőttöt két menyasszonnyal. Az egyikkel a fotóshoz mentem megbeszélésre, a másikkal helyszínbejárásra az esküvői vacsorát befogadó terembe.

Ahogy nemrégiben megfogalmaztam egy másik platformon, amikor esküvőszervező lettem, valójában az esküvők mesevilágába menekültem napjaink politikai, gazdasági, szociális, etnikai és mindenféle más törésvonal mentén feltörő problémái gyűlölködései, ellentétei, válságai és recessziói elől, hiszen az esküvőszervezésben nincsenek jobb- vagy baloldaliak, nincsenek kisebbségi és nagyobbsági :) hovatartozók, és bár a szegények és gazdagok közt nem tűnik el a különbség, mégsincs szó napi kenyérgondokról, legfeljebb virágmennyiségekről, különleges szolgáltatásokról, létszámról és a hotel csillagjainak számáról. Ezzel szemben minden Jegyespár vidám, boldog, élettel és reménnyel teli, bizakodó és csodálatra méltó. Ezért különösen hálás vagyok a Sorsnak (vagy nevezzük bárhogy is), hogy olyan szakmám lehet, ami kiragad a mindennapok ingoványából - minden nap.

A menyasszonyokkal és tervezgetéssel töltött órák pedig különösen boldoggá tesznek, és mindig feltöltődöm. Ebben az állapotomban ültem le ma is egy gyorsétkezde asztalához, miközben igazán jól éreztem magam. Ilyenkor könnyebben jönnek a filozofikus gondolatok... :)

Mivel az étterem zsúfolt, és minden szék foglalt volt, nem tudtam nem meghallani a párbeszédeket melyek grátiszként jártak görög rakott kelkáposztám mellé, melyek közvetlenül mellettem folytak mindkét oldalamon.

Jobbra tőlem két, nálam kb. 10 évvel fiatalabb lány, tele a jövő iránti tervekkel és bizakodással, és természetesen tele élettapasztalattal (szerintük legalábbis) és határozott elképzelésekkel későbbi életüket illetőn. A téma: a pasik - természetesen.

Balomon két, nálam kb. 10 évvel idősebb férfi tele valódi élettapasztalattal, élményekkel és kevésbé határozott elképzelésekkel azzal kapcsolatban, hogy miként látják saját életüket néhány év múlva. A téma: a nők - természetesen.

A három "csoportosulás" és egymáshoz hasonlított viszonyuk szimbolikus is lehetne, ha valami hollywoodi produkcióról lenne szó, és én Sarah Jessica Parker lennék... :)

Jómagam az esküvők képviselője, jobbra tőlem az esküvő előtti élet, balra az esküvő utáni.

A lányok értékrendje igazán nem meglepő, vagy talán mégis, hiszen írok róla. "Akkor most hol vagy lemaradva?" ... "Ja igen, tudod, volt az a pasi, aki kb, két éve bolondított, ..., aztán vége lett mert megcsalt meg ilyenek" ... "És van neki egy bátyja, aki már az elején kinézett magának" ... "Akkor este is vígasztalt, már amennyire kellett" ... "Minden rendben, jól megvagyunk" ... "...csak az anyós..." ... "és csak ...ezret keres" ... "Az én diplomámmal elmehetek a ...ba pénztárosnak" ... "Ha látnám, hogy biztosítva van az anyagi háttér, de semmi nem biztos" ... "Bezzeg ... csak két hónapja ismeri a barátnőjét, és már az esküvőt tervezik meg lakást meg gyereket..., de mégis miből", és ehhez hasonlók. Nem is értem, miért vagyok megrökönyödve, tulajdonképp örülnie kellene minden édesanyának, hogy a lánya ilyen körültekintő, és nem akarja egy léhűtőhöz kötni az életét... Mégis, számomra furcsán hangzott egy tizenéves lány szájából ez a néhány mondat.

A férfiak már túl vannak az esküvőn és a házasságon is. "Mindig úgy szervezi, hogy ne kelljen találkoznia velem." ... "A gyereket se engedi el hozzám" ... "És itt van ..., nem tudom, mi legyen vele" ... "Ugyan, ..., nagyon kedves nő, találkozz vele, és érezd jól magad" ... A valóság.

Elszomorító a statisztika, a házasságkötések egyre csökkenő, és a válások egyre növekvő száma. Oldalakon keresztül lehetne regélni a vélt és valós okokról, de sokat tapasztalt és tanult szakértőinknek is beletörne a bicskája, ha meg akarnák fejteni a szörnyű számok mögött álló mozgatórugókat. Egyszerűen nem értem! Tényleg. Hogy jut el az ember két évtized vagy még rövidebb idő alatt a "jobb oldalamról a balra," a reményteljes esküvő előtti létből a reményvesztett házasság utániba?

Ha ezt egyszer valaki megmagyarázná, megköszönném.

Vagy mégsem?

Vajon együtt tudnék lelkesedni a menyasszonyokkal a meghívók, virágok, esküvői kellékek, fotók és videók válogatása közben?

Nem hiszem.

Így maradok középen, és hagyom, hogy magával sodorjon az ár, és elragadjon az a fantasztikus bizakodás és lelkesedés, mely menyasszonyaimat körüllengi a szervezés hónapjai során. Ahogy elnézem őket, és figyelemmel követem életük eme vetületét az első beszélgetéstől kezdve a hosszú hónapokig tartó szervezésen át egészen a Nagy Napig, a nászinduló felcsendüléséig és az első hitvesi csókig, melynek szemtanúja lehetek, és melytől a mai napig libabőrös és igazán boldog leszek. És nem foglalkozom a ránk/rájuk váró esetleges csalódástól, mert őszintén hiszem, hogy velük majd minden más lesz.

No, de tegyük félre a szakmai életemet, és térjünk vissza cyberbride mivoltomhoz egy kicsit...

Mint sok más kortársamnak, nekem is egyszerűbbnek tűnt az Internetet segítségül hívni a saját esküvőm megszervezésében, mintsem megkérdezni valamelyik ismerősömet. És hogy esküvőszervezőnek miért nem szóltam egyből, az a mai napig rejtély, holott épp annak készültem én magam is. No de, mint tudjuk, a menyasszonyok nem mindig kiszámíthatóak.

Másrészt, fényévekre voltam akkor az állapottól, mint amiben most vagyok esküvőszervezőként, de ezt mondhatnám úgy is, hogy nem volt semmi tapasztalatom. Hogy is lehetett volna másként? És ma már félelmetes számomra, hogy majd' minden menyasszonynak így kell nekilátnia saját esküvője megszervezésének még akkor is, ha a családban vagy a baráti körben nemrégiben valaki már etesett a tűzkeresztségen. Hiszen, mint tudjuk, minden esküvő más és más.

Akkoriban nem voltak nagy vágyaim az esküvővel kapcsolatban, elegendőnek tűnt a polgáriceremóniavalahol-torta-vőfély-zenekar-hagyományosmenü kombináció.

Ehhez azért egy az átlagnál kicsit színvonalasabb helyet képzeltem, így gyorsan el is kezdtem keresni a lehetséges helyszíneket. Interneten, természetesen! A történetben kb. odáig jutottam, hogy megnéztem öt honlapot, és az agyam máris lezsibbadt a sok rám zúduló információtól... Nem is értem, a többi menyasszony hogy nem adja fel az egészet ennél a résznél!!?? Én nagyon közel álltam ehhez, de nem adhattam fel, hiszen (úgy hittem) nem volt senki, aki megszervezte volna helyettem az esküvőt. A vőlegényem, mint a legtöbb pasi, nyilván nem pörgött rá túlságosan a részletkérdésekre, és úgy gondoltam, ez nem is az ő dolga...

Miután nagyjából kihevertem az információs bombatámadást, tovább merészkedtem (természetesen az Interneten). Lefoglaltam az első vőfélyt, aki az utamba (és a keresőmotorok útjába) került, bár a vőlegényem eleve nem is rajongott a népi elemek beviteléért... No, nem baj, vőfély az kell, nincs mese.

A zenekar soha nem volt kérdés számomra, hiszen gyermekkorom óta egyetlen banda volt az etalon. Szerződés kipipálva! Aztán jött a fotós, hisz egy esküvőre az is kell. Szerencsére volt a baráti társaságban egy fotós, aki szerencsére még kitűen is végezte a munkáját. Időpont befoglalva.

Szuper.

Három szerződés tehát megköttetett kapásból. Ez is olyan volt, mint ahogy ruhát szoktam vásárolni. Férfiismerőseim ezt az egyet biztosan irigylik bennem. Szerintük a férjem megfogta velem a Jóisten lábát, ha tényleg ennyire utálok vásárolni... :) Az első darab, ami megüti a lécet, jöhet a kosárba, oszt mehetünk haza... Nem kell ezt túlbonyolítani... :) Ma már azonban pontosan tudom, hogy ez az a luxus, amit egy tapasztalatokkal nem rendelkező átlagmenyasszony nem engedhet meg magának. De akkoriban nem voltam más, mint tapasztalatokkal nem rendelkező átlagmenyasszony, így nem is különösebben izgatott a dolog.

Különben is várt még ránk a helyszín kiválasztásának kínja...

... avagy egy terv, ami szerencsére hamar saját dugájába dőlt.

Talán nem kellene bevallanom, de saját (legelső) honlapomon (www.amieskuvonk.com) már megtettem, és ha már naplót írok, hadd legyek őszinte.

Szóval, az első gondolatom, amikor megláttam az esküvői könyvet, az volt, hogy miután elolvastam, és megszerveztem saját esküvőmet, akár fel is csaphatnék esküvőszervezőnek. Jól van, tudom én, hogy ultra gáz gondolat, de ne hidd kedves Olvasóm, hogy nem tevékenykedik számos ilyen "esküvőszervező" a piacon! Biztos vagyok benne, hogy vannak ilyenek.

Mindenesetre, megrendeltem az Esküvő Lépésről - Lépésre című könyvet.

Rögvest ezután ismét visszamerészkedtem a cybervilágba, és tettem ismét egy próbát: search for "esküvő". És igen! Akkor változott meg minden. Minden Internetfüggő hű barátja, a legkeresettebb keresőmotor kidobta életem nagy ászát:

"esküvőszervező-tanfolyam"

És igen! Tudtam. Azonnal tudtam. Tényleg. Rájöttem, ez lenne az a szakma, amit szívesen csinálnék. Magamtól eszembe nem jutott volna soha, ha nem találok rá erre a linkre, mert az esküvőszervező szóról számomra, mint minden kezdő menyasszonynak, akkoriban egyetlen dolog jutott eszembe: Jennifer Lopez és a "Szeretném, ha szeretnél" c. film (az angol title sokkal találóbb: The Wedding Planner). Azelőtt soha nem gondolkodtam azon, vajon vannak-e egyáltalán esküvőszervezők Magyarországon, és soha senkitől nem hallottam még ezt a szót.

Rákattintottam a linkre, mely elnavigált annak az embernek a honlapjára, aki hamarosan életem fontos része lett, még ha erről ő sokáig nem is tudott. Tanár, barát, példakép, mentor. Rátkai Tímea. De több hónapot kellene előreugranom a történetben, hogy erről mesélhessek, ezért térjünk vissza ahhoz a részhez, hogy rákattintottam a linkre.

A következő meglepetés ekkor ért, és egy apróságnak tűnő momentum újfent úgy alakult, ahogy alakulnia kellett ahhoz, hogy az életem 360 fokos fordulatot vegyen.

A főiskolán sokszor tapasztaltam azt a fővárosi attitűdöt, ami nagy ívben tesz a vidéki, dolgozó neaggyisten (több)gyermekes hallgatókra. Nemegyszer olyan időpontban kellett vizsgára vagy előadásra járnom, ami szinte kivitelezhetetlen volt, vagy baromi sokba került, vagy nagyon messze állt az idődhatékonytól... Így egy kicsit szkeptikusan kezdtem a tanfolyam részletei után kutatni. Gondoltam, úgyis mindegy, mert hétköznap esténként lesz, és úgysem tudok majd eljárni.

DE NEM!

Az első született, tősgyökeres fővárosi ember, aki felismerte, micsoda előnnyel jár, ha feláldozza saját vasárnapjait! Ennél a pontnál vált biztossá, hogy részt fogok venni az oktatáson. Azonnal jelentkeztem, megadva magamnak a lehetőséget, hogy igazi esküvőszervező legyek! Az már csak hab volt a tortán, hogy a fent említett könyv szerzője és a tanfolyam vezetője ugyanaz a személy volt!

Lássuk, mi történt a lent említett ominózus eset után, amikor is az Internetet hívtam segítségül, és vártam a csodát, hátha megvilágosodom, hogyan is kellene nekiállnom esküvőm megszervezésének!

Sajnos, akkor még nem tudtam, mekkora eseményáradatot indít majd el egyetlen kattintás, így nyilván, nem kezdtem el azonnal blogot írni, amit utólag nagyon sajnálok, hiszen érdekes olvasmány kerekedett volna mostanra belőle. Megpróbálom azonban behozni a lemaradást, és "emlékező-blogommal" megpróbálom visszaadni a történések hangulatát.

Nos, ott tartottam, hogy beütöttem a keresőbe az esküvő szót, és vártam, mi történik. Kb. fél másodperc alatt el is készült a lista, mely a különböző esküvői weboldalakat tartalmazta. Betűk és hivatkozások kusza halmaza, mely teljesen leblokkolta az agyam. "Ez így nem fog menni!" - gondoltam. Ennél hatékonyabb segítség kell!

Akkoriban a könyvek még egyenrangú helyen voltak (hacsak nem előrébb) az Internetes olvasmányokkal, így nagy sebességgel át is lovagoltam egy könyváruház (természetesen) online boltjába, ahol szintén elvégeztem a bűvös cselekménysort, és rákerestem az esküvőhöz kapcsolódó könyvekre. A találatok száma sokkal emberibb volt, mint a weboldalak esetében.

Elkezdtem csemegézni a szebbnél szebb külföldi képes kiadványok között, melyek borítójáról gyönyörű menyasszonyi csokrok és gusztusos esküvői torták mosolyogtak vissza rám. Egyetlen olyan könyvet találtam azonban, mely magyar menyasszonyoknak íródott egy magyar esküvőszervező tollából...

És valójában itt kezdődött minden.

Kedves Olvasóim!

Szeretettel köszöntelek Benneteket most induló blogomban, mely arra hivatott, hogy egy számomra nagyon érdekes témát boncolgasson, ami nem más, mint az Internet hatása a 21. századi menyasszonyokra és esküvőkre.

Jómagam is gyanútlan és amatőr menyasszonyként kezdtem lánykorom eme érdekes szakaszát, és bizony nem voltam felkészülve mindarra, ami azután következett, hogy beütöttem a keresőbe a bűvös varázsszót: "esküvő". Tudom, nagyon hollywoodiasan fog hangzani, de bizony azt kell mondanom, hogy egy gombnyomásra megváltozott az életem. Persze nem azonnal, de azt hiszem, mégiscsak itt kezdődött minden...

Nem célom tudományos elméleteket gyártani, vagy különböző szempontok szerint elemezni a fent említett jelenséget. Nem vagy pszichológus, sem Internet-szakértő, mégis viszonylag jól ismerem a témát, hiszen sokkal inkább vagyok érintett minden lehetséges oldalról tekintve. Célom csak annyi, hogy érdekes olvasmányt szolgáltassak azoknak, akik még előtte állnak annak a fontos eseménynek, melynek neve ESKÜVŐ - csupa nagybetűvel.

2007 tavaszától 2008 szeptemberéig menyasszony voltam, mely idő éppen elegendő ahhoz, hogy gyökeresen megváltozhasson az ember esküvőkhöz fűződő viszonya, sőt akár az egész élete, és itt nem a házasságkötésre gondolok csupán.